– Tudom, hogy miért nincs senkid – nézett fel rám, ezzel egy időben pedig a keze is megállt, éppen a combom tövénél. – Nem érzel semmit, igaz?
Nem értettem, és ezt ő is látta.
Stabilan belemélyesztette tekintetét az enyémbe.
Úgy koncentráltam rá, mint még soha senkire.
– Nem érdekel, ha valakinek tetszel – mondta, lassan formálva a szavakat –, ha valaki kedves hozzád, és bármit megtenne, hogy felfigyelj rá, te azzal sem törődsz. Nem kötődsz, nem mozgat meg senki. Minden apróság, amitől más lány elolvad, téged teljesen hidegen hagy.
Mindezzel tisztában voltam, de nyugtalanító volt az ő szájából hallani.
– Láttam. A boltban, a kerti bulin, az étteremben. Akárki mosolygott rád, azonnal megbánta, amikor pusztán egy pillantásodból leszűrte, hogy kellemesebb lenne kaktuszba ülni, mint hogy te elutasítsd. Közömbös vagy, rideg és lenéző. Csak velem… – akadt meg, épp mikor már elfogott a félelem, amiért minden rossz tulajdonságomat kiismerte. – Csak velem nem.
Nem.
Nem, nem, nem, ezt nem!
Warren nem tudhatja, hogy ő a kivétel, nem!
– M-miről beszélsz? – dadogtam zavartan.
– Lebuktál, Erin – mosolygott rám halványan.